Hát ez égõ!

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fõfelügyelõség másodfokon is elutasította az elsõfokon már elvérzett inotai hulladékégetõt. A beruházó önkormányzati társulás fellebbezése nem volt megalapozott. Körülbelül ennyiben foglalható össze a döntés után egy hónappal született tudósítás a helyi sajtóban. Lukács Bence fellapozta az elmúlt hónapok újságcikkeit, hogy alaposabban elemezhesse a történteket.

A megkésett és ráadásul nyúlfarknyi írás sajnálatos módon egy szót sem szól a legfontosabb tényezõrõl: a másodfokú hatóság a civilek fellebbezése okán megváltoztatta az elutasítás elsõfokú indokolását. Most megpróbálom pótolni a hiányt, hiszen a civilek és a beruházói oldal vitáját csak az tudta követni, aki szimultán olvasta a Veszprém és Fejér megyei napilapokat.

Ismeretes, hogy a Közép-Duna Vidéke Önkormányzati Társulás egy évi 100 ezer tonna kapacitású hulladékégetõ felépítésében - komplex hulladékgazdálkodási rendszert mantrázva - megértõ partnerre lelt Várpalota elõzõ ciklusbéli, MSZP-SZDSZ irányította vezetésében. Persze úgy, hogy a lakosságot nem terhelték azzal, hogy megkérdezzék õket: akarnak-e hulladékégetõt. Így az egységes környezethasználati engedélykérelem benyújtásáig nagyjából úgy alakult minden, ahogy a társulás és a mögötte álló befektetõi körök szerették volna. A 2006-os önkormányzati voksolás azonban lesöpörte a színrõl a mutyizó garnitúrát, s az új városvezetés megtette az égetõ ellen azt, amit jogilag lehetett: a konzorciummal kötött szerzõdést nem mondta fel, azonban változtatási tilalmat rendelt el a tervezett - egyébként a Magyar Villamos Mûvek tulajdonában álló - területre.

A társulás erre húszmilliárdos nagyságrendû kártérítési pert helyezett kilátásba, a Fejér Megyei Hírlap pedig az égetõ fogadatlan(?) prókátoraként, meglehetõsen elfogult írásában igyekezett ráhúzni a lepedõt Várpalota új városvezetésére. Az engedélyezési folyamattal a sajtó többször is foglalkozott. A Közép-duna vidéke program címerállatáról olyan agit-prop ízû megállapításokat igyekezett az olvasói fejekbe ültetni, mint például „összességében a hulladék 99 százaléka hasznosításra kerül", vagy „nyilván nem engem kell meggyõzni, hanem azokat, akik kategorikusan kijelentik: nem akarunk égetõmûvet", továbbá „az égetõ ugyanis nem növeli a szálló port".

Az égetõ engedélyezési folyamatában ezután következett a MottMacDonald Kft. által készített egységes környezethasználati engedélykérelem elbírálása, amelyet a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség kizárólag a változtatási tilalomra hivatkozva utasított el. A köfe határozatában azt is ki merte jelenteni, hogy az erõmû az elérhetõ legjobb technika alkalmazásával megvalósítható.

Csakhogy ezek a csúnya zöldek (Gaja Környezetvédõ Egyesület, Egészséges Palotáért Egyesület, Otthonunk Bakonykúti Egyesület) a tüntetéseken és némi hangoskodáson túl nem átallották szakmai alapon megfellebbezni a határozatot. Ezt amúgy kötelességszerûen a társulás is megtette. S hát bizony ezen a lépcsõfokon együtt hasalt el a nagyszájú társulás, az égetõhöz ismeretlen okból makacsul ragaszkodó sajtó, no meg a Közép-dunántúli KöTeViFe, mert az Országos Környezetvédelmi, Vízügyi és Természetvédelmi Fõfelügyelõség megállapította (kiemelés a szerzõtõl):

1. Az Országos Tisztifõorvosi Hivatal elsõfokú szakhatósági állásfoglalásait megváltoztatta, és az egységes környezethasználati engedély kiadásához közegészségügyi szempontból nem járult hozzá.
2. A Fejérvíz Zrt. ügyfélként bejelentkezett, mivel az Inotai Hõerõmû ingatlanának csaknem teljes területe a beleesik a csóri vízbázis (karsztakna) hidrogeológiai „B" zóna védõidomába, annak második védettségi kategóriájú területébe. „A Csóri-karsztakna vonatkozásában lefolytatandó vizsgálatok elõírását, továbbá a Fejérvíz Zrt. érintettségére tekintettel, annak az engedélyezési eljárásba történõ bevonását, az eljárás során a Felügyelõség is elmulasztotta megtenni. [...] az engedély kiadását vízbázisvédelmi szempontból kifogásolhatónak tartjuk."
3. „A Társulás fellebbezésében elõadottak nem megalapozottak."
4. „A[z IPPC] dokumentáció nem elég meggyõzõ az égetés - mint hulladékhasznosítás - kérdéskörben sem. [...] A fenti szakvéleményekben (levegõtisztaság-védelem és BAT) részletezett hiányosságok miatt nem állítható, hogy a létesítmény megfelel az elérhetõ legjobb technikának. [...] a tervezett létesítmény, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján, környezetvédelmi szempontok szerint sem engedélyezhetõ."

Az engedélyeztetési folyamat mellékszálán akadt egy másik bökkenõ is: a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal másodfokon is elutasította a társulás elvi építési engedély iránti kérelmét, amely kimondja: Várpalota az érintett területre jogszerûen rendelt el változtatási tilalmat. A tavaly novemberi elsõfokú elutasítás után - amelynek egyik indoka az volt, hogy a terveken nem szerepel a telekmegosztás alatt álló ingatlannak a 8-as fõútra történõ csatlakozása - a helyzet egyébként a másodfokú megkeresésben sem változott.

A két, másodfokon egymástól is függetlenül elutasító közigazgatási határozat felülvizsgálata a bíróságon folyhat tovább, amennyiben az égetõt dédelgetõ programgazdák tanúbizonyságot tesznek határtalan csökönyösségükrõl.

Kiderült tehát az, hogy ez a módszeresen hulladékhasznosító erõmûnek becézett rémkép már papíron sem felel meg a szigorú környezetvédelmi elõírásoknak, így könnyen elõfordulhat, hogy az EU egyetlen árva eurocentet sem fog adni erre a programra. Ez persze gyökereiben rendíti meg a társulás mind a mai napig csak szóban lebegtetett húszmilliárdos kártérítési követelésének valóságalapját, hiszen tulajdonképpen saját tanulmányukba fulladtak bele. Igaz, ehhez nagy szükség volt a civilek kitartó küzdelmére, valamint a fõfelügyelõség alapos és bátor munkájára, s nem utolsósorban az illetékes helyhatóság elkötelezettségére, amely nem korlátozta magát az érvelésre, hanem e mellett jogalkotói szerepben is igyekezett fellépni a szakmailag megalapozatlan égetõ ellen. Köszönet érte mindenkinek!

Érdemes elgondolkodni azon, mi vezetett oda, hogy Ármás János tavaly augusztusi jelenései valósággá váltak: „Az ellenzõk gyõztesként ünnepel(tet)hetik magukat, csak éppen megoldatlan marad a 168 település hulladékkezelése, ami az állampolgárok, a lakosság részére finoman fogalmazva is baromi sokba kerül majd, mivel más megoldást kell keresni és találni." Mondhatni, legyen ez a 168 tulajdonost számláló Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelõ és Közszolgáltató Zárkörûen Mûködõ Részvénytársaság baja és felelõssége. Talán érdemes lett volna már a kezdetektõl emberként és nem lekenyerezhetõ birkanyájként kezelni a várpalotai lakosságot. Most már megállapíthatjuk, hogy sajtónyomulás helyett folyamatos párbeszédre, lehengerlés helyett B-tervre, nagy mellény helyett szerényebb fellépésre lett volna szükség. Csak a vak nem látta, hogy a várpalotai tiltakozás nem maradhat sokáig hatástalan. Ráadásul ha egy beruházás - állítólag - minden jogszabálynak megfelel, attól még nem kötelezõ azt tûrni és elviselni (még akkor sem, ha némi pénzügyi kompenzáció is ott lebegett a háttérben). Most sem tûnik stratégiai gondolkodásnak görcsösen ragaszkodni az inotai helyszínû égetõhöz, egyáltalán az égetõközpontú rendszerhez. Persze az tény, hogy fáradságos munka lenne új helyszínt keresni, vagy alapjaiban átdolgozni a tervet. Így, ha az égetõ meghiúsulása miatt bedõl az egész Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Program, a fiaskóért csak azok lesznek felelõsek, akik a lehetõ legnagyobb kompromisszumképtelenségrõl tesznek tanúságot. Makacsul és önzõ módon erõltették és erõltetik ezt az alapjaiban elhibázott tervet, amelyet szakmai indokokkal nehéz alátámasztani.

Kár, hogy azok a sajtóorgánumok, amelyek ameddig csak lehetett vehemensen követelték az égetõt, most hallgatnak, mint akik némasági fogadalmat tettek. Pedig a feladatuk most is ugyanaz, mint eddig lett volna, nevesül a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás. Kedves újságíró és projektmenedzser urak! Ez az égetõügyi közigazgatási finálé az Önök számára bizony meglehetõsen égõre sikeredett.